Oldal kiválasztása

Verebes István

hátraarc

színházi magán-enciklopédia

ajánláS

Somhegyi György, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színészének a nyílt levele, amit 2019-ben írt és a Revizor honlapján találtam:

„Régóta szeretném leírni a gondolataimat. Folyton halogattam. Átgondoltam magamban, aztán megnyugodva beletörődtem, hogy “hát ez van, mit lehet tenni”. Féltem is. Kevesek között felszólalni. Ráadásul ki vagyok én, hogy ilyen ügyekhez hozzászóljak. Nyilván át sem látom az egészet a maga bonyolultságában. Így hát nem is okoskodni szeretnék, felháborodni, hőbörögni, vagy leszólni bárkit is. Inkább csak arról van szó, hogy úgy érzem, ha most hallgatok, akkor én is résztvevő leszek a jelenlegi helyzet fenntartásában, és ezt nem szeretném. Azt gondolom, hogy túl nagy a csend és a hallgatás, és ezt igenis van értelme megtörni. Nekem is. Másnak is. Legyen párbeszéd. Az írásom apropója Karsai György lemondó levele, és az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóval (POSZT) kapcsolatos személyes gondolataim, élményeim. Hogy időrendben haladjak: Évek óta nem voltam a POSZT-on, mert nem játszottam meghívott előadásban, és próbák miatt nem volt időm rá. Ettől függetlenül minden évben olvastam a történéseket, hallgattam a beszámolókat. Viszont most, hogy egy napot Pécsen töltöttem egy felolvasószínház miatt, lesújtva tapasztaltam, hogy milyen kicsi és semmilyen lett ez a régebben még tényleg hatalmas színházi találkozó. Versenyprogramot lehetett nézni, vele egy időben egy-egy off-program előadást, este pedig hiába kerestem a régebben megszokott hangulatot, az egész utcát betöltő színházi emberek kavalkádját, koncerteket, utcai zenéket, előadásokat. Egyedül a Pécsi Nemzeti Színház büféjében fröccsözgettek néhányan. Végtelenül elszomorított. Nem nosztalgiáról beszélek, és nem arról, hogy régen minden jobb volt. Nem ettől keseredtem el, hanem attól, hogy mindez megtörténhetett, hogy hagytuk.

 ,,Megint elveszítünk egy kulturális értéket. Csak akkor lennék zavarban, ha azt kellene megfogalmaznom, hogy ez kinek jó, kinek áll az érdekében.” (Karsai György, Népszava, publikálás dátuma: 2019.07.02.) Azért írom ide ezt az idézetet, mert hasonló gondolat fogott el engem is ennek az egész ügynek (a POSZT minősége, Karsai György lemondó levele, a Magyar Színházi Társaság kilépése, stb.) kapcsán. Azt kellene valahogyan mindnyájunknak megérteni, hogy ez senkinek sem jó. Egy országos színházi fesztivál nem szólhat csak a díjakról. Persze, adjanak díjakat, legyen ünneplés, ez fontos, de ugyanilyen fontos a folyamatos szakmai párbeszéd, kritikai jelenlét, közös művészi alkotás lehetősége, eszmecsere, tapasztalatcsere, workshopok lebonyolítása, a magyar színházi évad minél átfogóbb bemutatása, a szakmánkra való intenzív rákérdezés, vitatkozás, egymástól tanulás. Ez mindnyájunk érdeke. Pontosabban fogalmazva – legyünk alázatosak – ez a mai magyar színház érdeke. Most is azt érzem, hogy “ki vagyok én ahhoz, hogy megszólaljak?”, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni, hogy mindenki találhat abban kivetnivalót, amit gondolok. Nem akarok senkit megbántani, párbeszédet akarok, hogy lehessen ezekről nyíltan beszélni, hogy igény legyen rá, és főleg éppen a saját generációm részéről. A színház közösségi létezés. Tényleg, kinek jó az, ha magunkba zárkózunk? Ne elvek és oldalak, hanem értékek mellett álljunk ki! A színház mellett. Egyszerűen csak olyan jó lenne, ha nem törődnénk bele abba, hogy most ez van, nem csak kivárásra játszanánk. Nem a rossz példákat követnénk, hanem mernénk átfogóbban gondolkodni és cselekedni. Ha megszólalnánk akkor is, amikor mi vagyunk a jobb pozícióban.
Somhegyi György, színművész

Kezdetnek jó. Csak így tovább ifjú pályatársaim!

A nálam fiatalabb színésznemzedék tagjainak fele valószínűleg mind a fiam lehetne, amint például a részemről személyesen nem ismert Somhegyi György is. Neki és piros-fehér kordonszalagos kortársainak ajánlom bizalommal és szeretettel kötetnyi írásomat.

Verebes István

VEREBES ISTVÁN

szerző

Alexander Batthyány „A közömbösség legyőzése” című könyvének második mondatával ekképpen határozza meg, hogy miről szól majd a további 200 oldalon:

„…. arról a képességünkről, hogy megszólítottnak és megbízottnak tekintsük magunkat, ha a világ változásra szorul: megbízatásként értelmezzük, hogy fordítsunk jóra valamit, ami fölött egyébként vállrándítva elsiklanánk.”

Szabatosabban nem tudom megfogalmazni, miért kezdtem neki ezt a kötetet megírni.

Eddig megjelent könyvei:

Ornél

Ulpius-ház, Bp., 2008

Maya

Vizsgálat, fejtegetés, vallomás és ábrándképek.
Ulpius-ház, Bp., 2009

Pók

Cikkek, naplójegyzetek, szatírák, esszék, blog-bejegyzések.
1990-2010; Dura Stúdió Multimédia Műhely–ÚMK, Bp., 2012

Tólig

Tapasztalásaim történetei, történeteim tapasztalásai.
Scolar, Bp.. 2018

Gáti Oszkár

Kiadó

Ez a könyv fontos, mert tudást , értéket , párbeszédre való képességet, 60 évnyi színház történetet, nem feledhető emlékeket őriz, színészekről, rendezőkről, Thália felkentjeiről és nem utolsó sorban Rólad, Nézőről, Olvasóról  szól.

Most megjelenő könyve:

hátraarc

színházi magán-enciklopédia